Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2009. március 28., szombat

Otthonoktatás: az alapok



Amióta beírattuk Dodát, és hivatalosan is otthonoktatók lettünk, azóta sok-sok gyakorlati kérdés kezdett foglalkoztatni ezzel a témával kapcsolatban, mondhatni folyamatosan zakatol az agyam. Mégis, nem terhel le ez a helyzet, és mivel a szeptemberi tényleges sulikezdés (otthonoktatásunk kezdése) még odébb van, nem érzem a sürgető, kényszerítő erőt sem, hogy mihamarabb agyaljam ki a megoldást a felmerülő kérdésekre- nálam ez a stresszmentes gondolkozás a gyümölcsöző agyi tevékenységek kulcsa, hehe. :)

Úgy gondoltam, hogy leírok néhány dolgot, ami az utóbbi napokban tisztult le bennem az otthonoktatással kapcsolatban.


Mi és mi nem az otthonoktatás?


1. Nem elfojtó túlzott védőburok, hanem biztonságot jelentő védett sziget.

"Burokban akarod tartani?" Ez a mondat hangzik el talán a leggyakrabban otthonoktatási szándékunk kommentálásaként ismerőseink között. A válasz az, hogy igen is, meg nem is. Ha az otthonoktatás olyan burok lenne, mint egy nylonzsák a virágon, amely nem engedi oxigénhez jutni a növényt: akkor nem. Ha az otthonoktatás egy metszőollóhoz hasonló lenne, amely elvágja a növényt az éltető forrástól: gyökerétől és szárától, és ezzel pusztulásra ítéli a növényt: akkor nem. De az otthonoktatás leginkább egy üvegházhoz, vagy egy fóliasátorhoz hasonlít: az alatta levő növényeket növekedésük kezdeti, leginkább védtelen időszakában megóvja a káros hatásoktól, ugyanakkor beengedi a napfényt és az oxigént, vagyis az élethez szükséges dolgokat maradéktalanul biztosítja számára. Ilyen módon, a kedvező feltételek hatására sokkal fejlettebb, erősebb és sokkal inkább életrevaló egyedek kerülnek ki alóla, amikor annak itt az ideje.


2. Nem otthoni iskola, hanem egyéni tempóban történő szabad kibontakozás.

"És, hogy fogsz majd neki matekot meg kémiát tanítani?" Az efféle kérdést felvetők fejében van egy teljesen téves kép arról, hogy mit csinálunk mi otthon a gyerekkel. Ez a téves kép az iskolai oktatásból indul ki, és magát a tanulási folyamatot értelmezi félre. Ugyanis a konfliktust az okozza őbenne, hogy el sem tudja képzelni a tényleges tanulást frontális (osztály elé kiálló, egyirányú kommunikációt folytató, vagyis magyarázó) tanítás nélkül. És ez nyilvánvaló nehézségekbe ütközik otthon! De nekünk otthon nem kell tanárt játszanunk a gyerekünkkel. Nemcsak hogy nem kell, hanem nem is szabad! Az iskolai rendszer egy teljesen másfajta rendszer másfajta szabályokkal, másfajta tekintélyelven, mint otthon, a szülő-gyermek kapcsolatban. A válasz tehát az a hogyanra, hogy sehogy. Sehogy nem fogom megtanítani neki a matekot meg a kémiát: ellenben a gyerekem maga fogja azt nagyon ügyesen megtanulni. Én megtanítom olvasni és írni és tanulni. Ezeken felül pedig mögötte fogok állni segítő és támogató jelenléttel, biztatva arra, hogy járjon utána annak, amit nem ért, és kérdezzen. Nekem szülőként nem kell 100%-os kompetenciát szereznem minden tantárgyból, csak tudnom kell hogy hol kell keresnem a válaszokat a felmerülő kérdésekre. És ehhez ma óriási segítség az internet...


3. Nem a semmittevés szabadsága, hanem a fejlődés folytonossága.

"Hogy fogod rávenni arra, hogy leüljön...én is akartam az enyémnek tanítani ezt-azt, de alig tudtam rávenni, hogy ott maradjon..." Igen, ez tényleg egy komoly kérdés. Fegyelem nélkül ugyanis az egész otthonoktatás valóban halott ügy. Talán ez az egyike azoknak az igazán lényeges kompetenciáknak, amiket szülőként, otthonoktatóként muszáj birtokolni. Folytonos fejlődés bizonyos keretek között érhető csak el, és a tanulás nem szükségszerűen két perc alatt átélhető 'kutyafutta' dolog. Önfegyelmet és kitartást kell a gyerekeinkbe nevelni- ez azonban tőlünk kell, hogy jöjjön. Belőlünk kell kiáradjon a kitartó szeretet, a kitartó biztatás, a kitartó válaszadás, a kitartó elkötelezettség azok mellett a dolgok mellett, amikről tudjuk, hogy helyesek és jók, és ami ugyanilyen fontos: a kitartó és következetes fegyelmezés, akkor, hogyha a családi korlátokat átlépi a gyermek. A mi kitartásunk az ő kitartásának az alapja.


És ha már a kitartásnál tartunk: ki kell tartanunk az Úrban vetett bizalmunk tekintetében. Amit nekünk mondott, amire elvezetett, az úgy van, és ha Isten akaratából oktatunk otthon, akkor az Úr velünk lesz, hordoz a nehezebb időszakokban, és áldásokat készít az út göröngyei között is. Ehhez csak Őt kell keresnünk, és Neki dicsőséget adni az életünkért és mindazért, ami az Ő jóvoltából benne van.

Írtam néhány pozicionáló kérdést, vagyis olyat, amit feltehetünk magunknak, és amely segíti, hogy megismerjük a saját otthonoktatással kapcsolatos hozzáállásunkat. Hogyha tisztábban értjük magunkat, akkor könnyebb lesz dönteni az otthonoktatás körüli gyakorlati kérdésekben...


Kérdések otthonoktatáson gondolkozók ill. gyakorló otthonoktatók számára

1. Tulajdonképpen mit is akarsz? Belül mélyen miért szeretnél ebbe belevágni? Mit akarsz elkerülni, vagy mit szeretnél elérni?

2. Milyen papírt álmodsz? Milyen diplomát? Kell egyáltalán diploma? Meddig tervezed otthonoktatni a gyermeked?

3. Milyen készségeket álmodsz neki? Miket szeretnél feltétlenül gyermeked életébe építeni?

4. Milyen pozitív hatásokra számítasz? Mi az, amit mindenképpen 'elvársz', hogy az oo évek hatására elültetődjön gyermekedben?

5. Mit szeretnél, és mire vagy képes?

6. Milyen meggyőződésből teszed? Szándékozol bizonyságot tenni arról, ahogyan Isten az otthonoktatásra vezette a családodat? Vagy túl megosztó ez a téma, így inkább csak magadban nyugtázod, hogy az oo is az Úr vezetése volt (ha az volt)?

7. Kommunikációs stratégia másokkal szemben:
Szeretnél az oo szószólója lenni az ismerősi körödben? Visszahúzódó leszel, és inkább elkerülöd, eltereled az oo-sal kapcsolatos esetleges vitás beszélgetéseket? Az irritáló, érdeklődő kérdéseket elhárítod, vagy hajlandó vagy akár újból és újból magyarázkodni, álláspontodat képviselni a témához semmit nem értők között? Hajlandó vagy felkészülni, frappáns válaszokat előre megfogalmazni, vagy akár oo megismertető irodalmat ajánlani a veled kekeckedőknek? Alkalmanként vitákat generálnál 'rárepülve témákra' pusztán azért, hogy beszélhess az oo-ról?

8. Együttműködést milyen szinten képzelsz el másokkal?


2009. március 27., péntek

Még három nap!!

http://kicktheballs.files.wordpress.com/2007/12/yelling-man.jpg

A visszaszámláló három nap múlva leáll, és nekem összesítenem kell a közvélemény-kutatásra leadott szavazataitokat...

Hogyha még nem 'járultál az urnához', akkor legkésőbb vasárnap kora délutánig tedd meg, mert utána már ilyen formában nem lesz sanszod!

Felhívnám a figyelmedet, hogy 3, azaz három szavazási felület van, kérlek, hogy mind a háromnál klikkelj, ha van kedved. :)

További szép napot! Nemsokára ismét jelentkezem... :)

2009. március 24., kedd

Miért cumizzon? II.



A témával kapcsolatos első bejegyzésemből kiderül, hogy nem vagyok cumipárti. Akkor miért lett ez a cím? Fordított hozzáállásomat szeretném kommunikálni ezzel. :)


Valójában nem az a kérdés, hogy én miért gondolom azt, hogy a cumi nem túl szerencsés választás, és miért jobb, ha cumimentes a baba, vagy ha szopizza az ujját. Hanem fordítok egyet a kérdésen. Így inkább az a kérdés, hogy mások miért gondolják azt, hogy szerencsésebb, ha cumizik a gyerkőc, mintha szopizná az ujját. Mik a az érveik mellette és mik az állításaikat alátámasztó tények? Vagyis: Miért cumizzon?

E kérdést vizsgálandó nézzük meg először is azt, hogy miért cumiznak a babák.


Köztudott, hogy a kicsiknél a cumi az anyamellet helyettesíti. Az anyamellnek pedig a vigasznyújtásban és a baba biztonságérzetének a kialakításában van igen fontos szerepe. Erre minden babának szüksége van, enélkül ugyanis bonyolult lélektani folyamataiban zavar támad, ami belső blokként működve megakadályozhatja a baba testi fejlődését. Vannak olyan apróságok, akik esetében úgy tűnik, hogy a biztonsággal kapcsolatos igényük egy feneketlen kúthoz hasonlítható. Ők azok, akik állandóan az anyamellen akarnak lógni. Hogy ez miért van így, és hogy valamiféle trauma kompenzálására kell-e gondolni ezekben az esetekben, vagy pusztán a normális egyik változatáról van szó, ezt nem tudjuk. De tény, hogy vannak ilyen apróságok. És az is tény, hogy az ilyen apróságok anyukája komoly megterhelés, nyomás alatt van, amiből ha nem talál kiutat, akkor más, akár testi jellegű problémákhoz is vezethet ez nála. Fontos tehát, hogy ez a kérdés megoldódjon...


A probléma megoldásának jó pár leleményes módja ismeretes. Azonban gyakran a legkézenfekvőbb megoldás váltja ki a legnagyobb ellenérzést, és gyakorlatilag ennek elkerüléséről, kiváltásáról szól a többi megoldás. Ez pedig a következő: mivel a gyermek azért szopizik, mert a táplálékforrás mellett biztonságérzetre is szüksége van, hát hagyjuk annyit szopizni, amennyit akar!


Az igény szerinti szoptatást elviekben kevés kivételtől eltekintve mindenki támogatja. Kivéve akkor, amikor problémák merülnek föl. Pl. túl kevés a tej. Vagy állandóan mellre kéreckedik a baba. Ilyenkor az ismerősök azzal próbálják segíteni az anyukát, hogy tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet távol tartani az anyamelltől a gyermeket. A cumihasználat elkezdése is ilyenkor szokott jó tanácsként előkerülni.


De miért kellene távol tartani? Anyukák azzal stresszelik magukat, hogy módokat ötöljenek ki arra, hogy a babájuk távol maradjon az anyamelltől, miközben más anyukák bármit megadnának azért, ha szoptathatnák a gyermeküket... nem, egyáltalán nem könnyű ez a helyzet! De véleményem szerint a család stressz-szintje akkor fog csökkenni, ha az a baba oda kerül, ahova Isten is teremtette- az anyamellre. :)


Fogadjuk el, hogy ez az időszak minden nehézségével együtt egy igen múlandó időszak. Egy napot vegyünk egy időben. És higgyük el, hogy nem fog örökké állandóan szopizni a babánk! Élvezzük ezt az időszakot, és legyen a baba fontosabb, mint a széthulló háztartás: azt később is ráérünk ráncba szedni. És ha nem kell azon stresszelnünk, hogy mi módon tartsuk távol az anyamelltől a kicsit, akkor sokkal inkább felszabadul a leleményességünk a teendőink megszervezésére. Elő a kendővel, és hordozva házimunkázzunk! A mi lelkünknek is jót tesz ez, és a baba is hamar megbékél...


E kis kitérő után szeretném megválaszolni a kérdést, hogy miért nem tartom jónak a cumihasználatot.

Először is azért, mert testkontaktus nélküli vigaszt nyújt.

Másodszor, mert mind a fogakra, mind a szoptatás módjára káros. Tudok arról, hogy vannak ma már olyan cumik, amik nem okoznak akkora kárt, mint az elődeik, mert ergonómiailag illeszkedőre formázták. Ez azonban mégsem teszi előnyössé vagy akár javasolhatóvá a használatát! Sajnos a gyártók szinte minden családot bombáznak a reklámjaikkal. A cumik népszerűsítése minden fronton folyik. És sok ember nem lát összefüggést a cumihasználat és a szopási zavarok között, illetve a baba korai elválasztódása között...

Harmadszor, mert önkényesen elvehető. Ez sajnos nagyon sok szülőnél éppen hogy egy érv a cumi mellett, hiszen így a cumizási szokásnak bármikor véget lehet vetni, ellentétben az ujjszopással, ami elméletileg egészen addig gyakorolható, ameddig van ujja a gyermeknek. Az elválasztás így nem a kisgyermek, hanem a szülő igényeihez igazodik: ha ő úgy gondolja, hogy túl hosszan cumizik a kisgyermek, akkor egyszerűen elveszi tőle a cumit. Ez azonban káros lehet a kicsi mentális egészségére nézve, és alapvetően nagyon nem fair. Ugyanis a kisgyermeket a szülő szoktatta a cumiban való vigasztalódáshoz, más önvigasztaló módot valószínűleg nem is tanított neki. Ha megfosztják a cumitól, akkor az egyetlen vigaszát veszíti el, ami sok kisgyerekben szorongásos tüneteket, vagy kényszercselekvést vált ki.

Tény, hogy vigasznyújtó tárgyra vagy cselekvésre a kisgyermeknek 5-6 éves koráig szüksége lehet, sőt, van olyan, aki 8 évesen is igényli- ez az adott stresszhelyzet mértékétől függ. Tartósan fennálló szorongást okozó helyzetben, vagy súlyos trauma hatására ismét szopissá vagy cumizóvá válhat a gyermek.


Mi hát a megoldás? Akár cumija, akár ujja van, bízd a gyerekedre önmaga leszoktatását! Tilos a korai elszakítás/leszoktatás. Mi a korai? Azt jelenti, hogy ennek a gyermekednek a mostani élethelyzetét figyelembe véve korai. Ha már cumit adtunk kisgyermekünknek, akkor ne vegyük el tőle, hanem hagyjuk, hogy magától leszokjon róla. Ez valószínűleg későbbi időpontban fog megtörténni, mint azt a szülő remélné, hiszen az anyamellel ellentétben a cumi mobil dolog, vagyis a már helyet változtató baba számára is szájban tartható, ami esetleg rossz berögződés okozója lehet. Mindenesetre szelíden és belátással közelítsük meg a helyzetet.

Végül pedig ne feledjük, hogy a csecsemő és a kisgyermek lélektani fejlődése biztonságot és megelégülést nyújtó közegben valósulhat meg- anyaként pedig felelősek vagyunk egy ilyen közeg megteremtéséért... De ne bátortalanodjunk el ebben, hiszen a megfelelő közeget minden anya képes megteremteni maga körül pusztán azért, mert ő anya!

Kanga dala az anyákról szól, és szerintem nagyon eltalálták, hogy milyenek vagyunk. :)



2009. március 20., péntek

Szűrjük-e a meséket?



Az én válaszom az, hogy igen. Úgy gondoltam, hogy közzéteszem meseválasztási, mese-szelektálási alapelveimet ötletelés, gondolatébresztés, esetleg átvétel céljából.

Mik tehát azok a vészvillogók nálunk, amik miatt egy mese nem kerülhet a gyerekek elé?


1. A mese félelmetes.

Az olvasott mesék szörnyei a gyerek fantáziájának szintjén jelennek meg, és pont annyira félelmetesek, amennyit még a gyermek el tud hordozni szorongás nélkül. Ezzel ellentétben a képi megjelenítések a rajzoló fantáziájának talaján születnek. Elképzelhető tehát, hogy egy mesével minden rendben van, csupán kicsit félelmetes. Egy gyereken lehet látni a szorongás tüneteit, és a közvélekedéssel ellentétben nem fog megedződni attól, ha gyakran kitesszük őt ennek a hatásnak, csupán megszokja, emellett azonban olyanfajta nemkívánatos szorongásos tüneteket vesz fel a szorongás öncsökkentésére, amire semmi szükségünk sincs.


2. Csúnya beszéd van benne.

Némely szó olyan ártatlannak, olykor még viccesnek is hat az egymásra morgolódó rajzfilm hősök szájából. De amikor majd a gyerekünk kezdi el állandó szókincse részeként a testvérére, vagy édesanyjára, esetleg a szomszéd bácsira használni ugyanazokat a kifejezéseket, akkor már nem fogjuk olyan ártatlan dolognak tartani. Sajnos sok szülő próbálja gyermeke szókincsét megtisztítani a helytelen szavaktól, azonban elnézik, hogy mocskos szájú mesehősök vegyék körül őket. Ne legyünk naivak, és ne gondoljuk, hogy néhány helytelenítő szavunkkal felvehetjük a versenyt a kedvenc mesehőseivel, akikre felnéz és akiket kívülről fúj! Amikor ezt a szűrőt nem tartjuk eléggé fontosnak, akkor szem elől tévesztjük azt a tényt, hogy gyermekünknek nem egyszeri, alkalmi nézésre választunk mesét, hanem jó eséllyel 10-20x meg fogja azt nézni. Ennyi idő alatt a mese szinte teljes szókincsét magukévá teszik- és nem szelektálnak a helyes és helytelen kifejések között! Ez a szülő dolga és felelőssége.

Mi számít csúnya szónak? Vajon az adott szót szívesen hallanád gyermeked szájából nap mint nap, úgy, hogy rád, vagy a testvérére alkalmazza? Ha nem, akkor csúnya szóval állsz szemben.


3. Varázsló, tündér, ördög, táltos lények, szellemek jelennek meg, illetve varázsolnak a mesében.

Az okkult dolgok mesében való megjelenése azért veszélyes, mert a gyermekben egyfajta szimpátiát ébreszt a sátánhoz kötődő természetfeletti dolgokkal kapcsolatban. Ráadásul ábrázolásuk félrevezető és hamis is. Íme néhány tanulság, ami rejtetten bár, de megmarad a kisgyermekekben e mesék kapcsán:

- a tündérek segítik az embereket.
- az ördög csellel elpusztítható, emberi agyafúrtsággal 'csőbe húzható', ill. legyőzhető.
- táltos lények segítségét igénybe lehet venni a gonosz legyőzése érdekében.
- azt, hogy a varázslás jó-e vagy rossz, az dönti el, hogy helyesen indítékokkal használják-e.
- a szellemek halottak lelkei, itt vannak körülöttünk, és ők bölcsek, és az embereket segítik.

Ezek a dolgok nagyon veszélyesek és észrevétlenül hálózzák be az embert, ezért ne adj alkalmat a sátánnak a gyermeked tőrbe csalására! Legyél te a védelmi fal, amin keresztül nem mehet be a gonosz a gyerekszobába!


4. A főhős kifogásolhatóan viselkedik mindenféle következmény nélkül.

Köztudott, hogy a gyerekek azonosulnak a mese bizonyos szereplőivel. Gyakran a főhőssel. Amikor a főhős a problémája megoldásához etikátlan, aljas eszközökhöz nyúl, vagy bosszúálló, haragtartó, másokon áttaposó, és ezekből nem akar megváltozni, akkor ez a szereplő csendesen azt kommunikálja a gyermekünknek, hogy "ezekkel a viselkedésmintákkal semmi probléma nincs, mivel én is ezt csinálom, sőt, valójában mindenki ilyen és nyugodtan te is lehetsz ilyen" .

Te is készíthetsz magatoknak meseszűrőt azon elvek alapján, amiket fontosnak tartasz. Be kell ismernem azonban, hogy az elvek felállítása klasszisokkal egyszerűbb feladatnak tűnik, mint a tényleges szelektálás... Hiszen gyakran azokat a meséket kell szűrő alá bocsátanunk, amiken mi is felnőttünk. Azok a mesék pedig a gyerekkorunk részei, és -valljuk be őszintén- érzelmileg kötődünk hozzájuk. És ezt a viszonyt néha nehéz tetten érni saját magunkban. Úgy látom, hogy sajnos sok szülő olyan mértékben ragaszkodik a saját kedvenc gyerekkori meséihez, hogy éppen ezeknél nem is alkalmaz szűrőt, vagy csak igen minimálisat. Hiszen ha nekünk szép emlékünk van róla, akkor biztosan nem ártalmasak a gyerekeinknek sem.

Talán igaz ez, talán nem, nekünk azonban nem a saját benyomásaink, emlékeink vagy érzéseink a mérce a dolgok megítélésében, hanem egyedül Isten Igéje!

Vajon nekünk is vannak olyan meséink, amikkel kapcsolatban annyira részrehajlóak vagyunk, hogy szinte gondolkodás nélkül felvesszük gyermekeink nézhető meséinek listájára a mese valódi, bibliai-erkölcsi megítélése nélkül? És vajon hány ilyen mese van a meselistánkon?

Meg kell tanulnunk függetleníteni ítélőképességünket a saját gyerekkorunk élményeitől, és folyamatosan gyakorolnunk kell magunkat ebben! Ne legyünk részrehajlóak, hanem igeiek. Merjük megvizsgálni a meséket, és merjük akár elvetni is azokat, ha nem hasznosak. Ne a saját emlékeink alapján ítéljünk, hanem az előre kialakított elveink alapján, amihez ragaszkodjunk, ha már egyszer alapelveket állítottunk. :)

Csemetéink gyermekkorát nem csonkítjuk meg azzal, ha így teszünk, ahogyan talán elsőre gondolnánk! Ne gondoljuk, hogy megraboljuk az életüket jó élményektől, szép emlékektől, azért, mert elkötelezzük magunkat arra, hogy tudatos keresztény szülővé válunk a mesékhez való hozzáállásunkban is. Ennek pont az ellenkezője igaz! Habár így valószínűleg nem lesz 100%-os egyezés a mi gyerekkori meséink, meg a gyerekünkéi között, Isten megáldja azt, amit a kezébe teszünk, és gyermekeink szellemileg is profitálni fognak ebből az áldásból. Ne féljünk az Úrnak adni azt a területet, ahol sok áldást rejtett el számunkra, és amihez joga is van! Nem kevesebbek, hanem többek, gazdagabbak, és talán az elveikhez jobban ragaszkodó, kettős mérce nélküli, jellemesebb felnőttekké lesznek, ha a mesék kiválasztásában Isten vezetése szerint járunk el.


2009. március 17., kedd

Hogyan osztjuk meg velük az evangéliumot?




Tény, hogy szülők vagyunk. Szülőként pedig sáfárok vagyunk. Isten sáfárai: olyanok, akiknek az Úr adott némi 'javat' (ők a mi gyermekeink). Ki-ki meglássa, hogy milyen módon növeli a kapott javak értékét, és milyen módon 'él velük'. (ld: 127. zsoltár) E témához tartozik az is, ahogyan 'közelítjük' az evangéliumot a gyermekeinkhez. Habár ugyanazt a Bibliát olvassuk, nekem úgy tűnik, hogy nagyon különböző módokon tesszük ezt.

Van, aki nem akar semmit ráerőltetni a gyermekére. Őszerinte nem fair dolog a kereszténységgel, Jézussal, megtéréssel tukmálni a gyermeket gyermekkorában. Majd felnőttként ő magának kell eldöntenie, hogy miben fog hinni, és csak reménykedhetünk, és imádkozhatunk azért, hogy ő is a jó utat válassza. Így hát csak minimális szinten oszt meg gyermekével igei igazságokat, vagy akár személyes megtapasztalásokat a hívő életéből. Ő leginkább reménykedik és imádkozik.

Más szerint jó, ha hamar megtér a gyermeke, de nem kell túlzottan forszírozni a döntést. Imádkozik és beszélget a hit dolgairól a gyerekével, de mivel a saját életében is vannak kompromisszumok, nem veszi annyira komolyan a dolgokat. Úgy tartja, hogy leginkább Isten dolga 'döntésre juttatni' a gyermekét, ő vajmi keveset tehet, mert az Úr kegyelme minden.

Olyan szülő is akad, akinek a szemében túlértékelődött a hit 'továbbörökítése' gyermekébe. Ő az, aki minden más dolognál fontosabbnak tartja, hogy a gyermek a lehető legkorábban hívővé váljon. Nála a cél szentesíti az eszközt, és imádkozás mellett a pokollal való fenyegetéssel, és hogyha ez sikertelen, akkor kárhoztatással 'nyomja' a gyereket a hívő dolgok irányába. Ő az, aki elvárja, hogy gyermeke hitre jusson, noha saját hitével sincs teljesen tisztában, így nem is képes azt példaként a gyermek elé állítani. A gyermek hittel kapcsolatos érdeklődő kérdéseit megkérdőjelezésnek veszi, mert nála a hit dolgai igazából érinthetetlenek (valójában pedig ő sem tudja a választ, és ezért a kérdések az ő hitét is alapjaiban rendítenék meg). Filozófiája: mi nem érthetjük meg Istent, de biztos úgy jó, ahogy ő akarja, és ha megpróbáljuk megérteni, vagy ha megkérdezzük, az már szinte lázadás.

Milyen szellemi eredménye lesz a szülők munkájának gyermekük életében?




A reménykedő-imádkozó szülő gyermeke megtérhet. Ha ez megtörténik, akkor az az Úr kegyelme, és az imádkozó térdek jutalma. Ezen kívül a szülő alig tett valamit Isten akaratának előremozdításáért. Ha ilyen szülő voltál, akkor köszönd meg az Úr hatalmas kegyelmét, hogyha megtért a gyermeked! Bűnbánatra is indulhatsz, hiszen ennél többet várt volna el tőled Isten. Ő a megvallott bűnt megbocsátja az 1János 1:9 szerint. Ha ma nevelsz kicsi gyereket ilyen gondolatokkal, akkor hasznos lehet tanulmányoznod Isten Igéjét azzal kapcsolatosan, hogy szülőként mit vár el tőled Isten.

Gondolkozásra ösztönző igék többek között:
(Egy-egy ige, az adott igerészre mutató link is egyben- azonban nem közvetlenül a megjelölt igére mutat, csupán a fejezet számára, amiben az igerész megtalálható.)

- 5Mózes 6:4-9,
- 5Mózes 11:18-21,
- Lukács 18:16.

Az imádkozó-beszélgető szülő gyermeke is megtérhet. Ha ez megtörténik, akkor az az Úr kegyelme, az imádkozó térdek jutalma és a szülő engedelmessége miatt történik. Minden megtérés Isten Szentlelkének a munkája, és a szülő ezt a munkát segítette azzal, hogy Isten dolgairól nem szűnt meg beszélni a gyermekével, s ha kellett, akkor a kíváncsi elme furcsa kérdéseire is kielégítően válaszolt. Aki ilyen szülő volt, az megköszönheti az Úrnak az Ő kegyelmét, amellyel a gyermeke életében munkálkodott Szelleme által! Kifejezheti a háláját, hogy a szájával és értelmével együtt munkálkodhatott az Úrral, és ez a munka gyümölcsöző volt, hiszen a gyermeke megtért! Az ilyen szülő élete azonban a benne lévő kompromisszumok miatt hátráltatta is a gyermeke Jézus melletti elkötelezettségét, hívőként pedig folyamatos kísértést jelent gyermekének, arra nézve, hogy ő se szánja oda magát teljesen. Emiatt bűnbánatra indulhatsz szülőként, hiszen az Úr elsősorban a te életedet szeretné teljesen birtokba venni- és nem helyes némely területeket magunknak birtokolni. Ennél többet várt volna el tőled Isten! Ő a megvallott bűnt megbocsátja az 1János 1:9 szerint. Ha ma nevelsz kicsi gyereket ilyen gondolatokkal, akkor hasznos lehet tanulmányozod Isten Igéjét azzal kapcsolatosan, hogy mit vár el tőlünk Isten a megszentelődés és az odaszánás területén.

Gondolkozásra ösztönző igék többek között:

- Róma 12:1-2,
- Jakab 4:7-10,
- Máté 6:21-24.

Az imádkozás-mellett-fenyegető szülő gyermeke is megtérhet. Ha ez megtörténik, akkor az az Úr kegyelme, és az imádkozó térdek jutalma. Amit a szülő ezen felül tett, az súlyosan akadályozta a gyermekét a Jézus melletti döntése meghozatalában. Az, ahogyan buzgalmában viselkedett, habár jó szándék vezérelte, rombolta a gyermekben természetesen felépülő istenképet- hiszen a gyermek Istenről az első benyomásait a szülőn keresztül szerzi. Ha ilyen szülőként megtért a gyermeked, és megmaradt a hitében, akkor tartozol azzal az Úrnak, hogy megköszönöd hatalmas kegyelmét! Ezen felül szükséges bűnbánatra indulnod, mert nem Isten szerinti bölcsességgel neveltél a hitre, hanem emberi erőfeszítésekkel, saját mély hit nélkül, amivel kárt okoztál a gyermeked istenképében, s vétkeztél a gyermeked ellen. Isten a megvallott bűnt megbocsátja az 1János 1:9 szerint. Ha ma nevelsz kicsi gyereket ilyen gondolatokkal, akkor hasznos lehet tanulmányoznod Isten Igéjét megismerhetőségével, elvárásaival és kinyilatkoztatott igazságaival kapcsolatban.

Gondolkozásra ösztönző igék többek között:

- Titusz 2:11-15,
- 2Timótheus 2:1-13,
- Ézsaiás 57:15-21.

A fentiekben láthattuk, hogy különböző hitre nevelési elvek különböző dolgokat eredményeznek a gyermekben. A gyermek minden esetben megtérhet, hiszen a 2Péter 3:9 szerint Isten terve az, hogy minden ember üdvözüljön. A szülő viszont jutalmát veszi annak, amit Isten munkatársaként a hitre nevelés tekintetében tesz vagy nem tesz. A Kolossé 3:17 értelmében mindent Jézus nevében kell tennünk, és ez sokszorosan igaz a hit dolgaira. Vajon magad mögött tudhatod Jézust, amikor hitet plántálsz a gyermeki szívbe (amit aztán Isten Szelleme gyújthat lángra)? Igen, mindenképpen. De azért arra ügyeljünk, hogy ha már az Úr munkálkodik a gyermekünk életében, akkor mi se romboljunk, hanem építsünk.


2009. március 16., hétfő

Ajánlom!




Új linkek kerültek a 'Nagyon kedvelt oldalaim' listába. Az egyikre külön szeretném felhívni a figyelmet. Ez pedig a 'Legyen ön is milliomos' keresztény változata. Ingyenesen játszhatod online. Érdekesek a kérdések, és igen nehéz megverni a gépet. Nekem még nem is sikerült, pedig vagy egy órát ezzel próbálkoztam... Ha meglankadtál a bibliaolvasásban, akkor ösztönző lehet megtapasztalni, hogy van, amit még nem tudsz, és hogy mennyire nem ismerjük Isten Igéjét- itt az ideje ebben előrelépni...

Szóval: kalandra fel, és teszteld le, hogy mennyire ismered a Bibliát!

Aztán írd meg, hogy tetszett. :)

2009. március 14., szombat

Óperencia és aranyköpések




Fel szeretném hívni a figyelmedet a fiaim aranyköpéseire. Eddig is olvasható volt, már fel is hívtam egyszer a figyelmet rá régebben. Most azonban teljesen átszerkesztettem, aminek következtében sokkal inkább emészthetővé és élvezhetővé vált. Ha eddig még nem tetted, akkor nézz rá, és ha van kedved, akkor véleményezd.:)

Adalékként kreáltam egy Aranyköpés Gyűjtőbázist is, ami arra való, hogy a te gyereked aktuális aranyköpéseit komment formájában beírd. A szabály: nevezd meg gyereked életkorát is és ahol szükséges, ott röviden írd le a sztori hátterét. Figyelem: ha nincs gyereked, vagy kicsike még, akkor a saját aranyköpésed is helyt kaphat itt. Biztatlak, hogy ragadj billentyűt, és pötyögj- jó móka lesz!... :) Ezt azért írom, mert van egy titkos tervem, egy meglepi, amit még nem árulok el, de majd, ha elegen írtak aranyköpést, akkor igen. Felcsigáztalak? ;)

És, hogy ne szűkölködjünk 'rendes tartalomban', itt egy érdekesség a mesék világáról 'tudományosan': Honnan ered az óperenciás tengeren is túl?

Mesékről egyébként a Matrózképzőn blogolok. Még csak pár mese-elemzés van fent, de hamarosan készül a többi is.

2009. március 13., péntek

Aranyköpés- gyűjtőbázis



Még a reménytelen helyzeteken is átsegíthet a humor, és anyaként, apaként időnként kerülünk olyan helyzetbe, amikor kreatív apróságaink kivágják nálunk a biztosítékot leleményességükkel. Ha ez megtörténik, akkor nem hátrány megőrizni az utókor számára a híres-neves mosolyfakasztó dumájukat. Okulás okán. Vagy csak nevetni egy jót. :D

Ide várom a gyerekeid vicces mondásait, aranyköpéseit kommentben.:)

2009. március 10., kedd

Igék a fejbe?




Szoktál igeverseket tanulni magadtól? Nem? Akkor helyes lenne ebben is elindulni...:) Ugyanis hasznos és szükséges dolog a gyermekünknek is igeverseket megtanítani. De hogyan tegyük ezt?

Érdemes családi áhítat keretébe ágyazni a 'procedúrát'. Még nem tartotok családi áhítatot? Itt az ideje elkezdeni.:) Erről nemsokára lesz itt egy poszt.

Mi igyekszünk nagyobb egybefüggő részeket tanulni Isten Igéjéből: ez azért működik jól, mert az igehely több héten keresztül vésődik a memóriába, és a mindennap elmondott igék jobban rögzülnek, ha kontextusban hallja/tanulja meg a gyermek.

Nekünk nagyon bevált az a módszer, hogy elmutogatjuk az igéket. A koreográfiát én magam találom ki. Vannak már bevált 'mutogatások' pl.: Istenre (felemelt mutató ujj), sátánra (két szarv formálása a mutatóujjunkkal a homlokunkhoz nyomott markokkal), a keresztre (két mutató ujjunkat keresztbe egymásra tesszük), és más szavakra is. Nem minden szót mutatunk, és nem minden igéhez kell bonyolult mutatás- bár megjegyzem, hogy mivel a mutatós részét nagyon szeretik a gyerekek, ezen a területen azért bőven kiélhető az anyai kreativitás...:D




Jó pár hete már a 91. zsoltárt tanuljuk (ezzel kezdtük az igevers-tanulást). Ezen a héten, vagyis ma kezdtük a 16. igeverset. A gyerekek el tudják mondani az egészet, még Náti is a maga 3 évével- bár néhány szót olykor kihagy. Hihetetlenül inspiráló látni, hogy milyen jól megy nekik a zsoltár elmondása mutogatással együtt. Ha esetleg elakadnak, akkor elég mutatnom a szóhoz tartozó mutogatást, rögtön rávágják a szót. Meg is kísértett már többször is, hogy ha egyszer végre újra eljutunk gyülibe, akkor álljak ki velük megvillantani az igeverses memóriájukat. De eddig ellenálltam- nem hiszem, hogy hasznos jellemfejlődés szempontjából, ha 'szerepeltetve' vannak...

A 91. zsoltár egy évekkel ezelőtti régi tájképes asztali naptáron van rajta: minden hónapra van egy-két ige a zsoltárból. Nagyon hasznos kis dolog volt. Sajnos nem nagyon láttam azóta sem ilyet, bár biztos van, csak fel kellene hajtani.:)

Jövő héttől vagy a Krisztus himnuszt (Filippi 2) tervezem elkezdeni, mint újabb nagy project igetanulás terén, vagy a jó pásztor zsoltárt (23.).

Mindenkinek ajánlom e nagyon hasznos szokás bevezetését, mert a gyerekek mellett nekünk, szülőknek is hatalmas érték a szívbe rejtett ige! Valaki mondta egyszer, hogy a megtanult igék a Szentlélek nyelve: hozzánk szól vele, ha van miből tennie ezt- csupán rajtunk múlik, hogy ez a nyelv mennyire lesz szegényes...

Szívesen veszek ötletelést az egyéb kreatív módokról, ahogyan az igevers-tanulás másoknál működik. Nálatok hogy működik ez? Szabad a pálya, írjatok.:)





2009. március 9., hétfő

E-mail mustra: Nem kacsa!




Ma a profilomhoz e-mail címet kreáltam, mégpedig olyat, amit csak az olvasókkal, vagyis a VELETEK való levelezéssel kapcsolatban használok majd. Érdemes megnézni, tesztelni, hogy tudsz-e küldeni rajta e-mailt. Ha nem tudnál, akkor légy szíves értesíts. Vagy másold ki a címet és tedd be a te levelezőrendszeredbe- ott biztosan működik. Leírhatnám ide a szóban forgó e-mail címet, de inkább nem. Meghagyom a felfedezés örömét... hátha csinálhatok egy kis forgalmat a profilom megnézéséhez... :D

Ha még nem szavaztál a közvélemény-kutató kérdésekre, akkor azt is szeretettel ajánlom a figyelmedbe. Már nem túl sok nap, és lejárnak, és akkor már nem lehet rájuk válaszolni. :(

Tehát hogyha bármilyen személyes jellegű kérdésed, vagy megosztanivaló gondolatod van, akkor mostantól szívesen látom azt is- a profilban rám találsz. Szeretettel bátorítalak is arra, hogy írjál, ha úgy hozza a kedved.:)

2009. március 8., vasárnap

Gondolatok fiúk neveléséről




"Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól."
Péld.besz. 22:6
(új ford.)

"Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." Péld.besz. 22:6 (Károli)

Fiunk empatikussá nevelésének a jelentőségéről az előző posztban már szóltam. Most csak annyit, hogy ennek megtanításához leginkább kreatív anyai gondolatok, és egy kis saját beleérző képesség szükséges. Az empátiát lehet szerepjátékkal gyakorolni (az egyik szereplő megkérdezheti a másiktól, hogy hogyan érzi magát, vagy megpróbálhatja minél többféle módon megvigasztalni, amikor szomorú). Az is működik, hogyha egy-egy mese végén közösen beszélgetünk gyerekünkkel arról, hogy az egyik szereplő tette a másikban vajon mit okozott érzelmileg. Vagy hogy mit kellett volna másképpen tennie az egyik szereplőnek ahhoz, hogy a másik jobban érezze magát (vagy rosszabbul- azt is ki lehet próbálni).

Hasznos dolog az is, ha megtanítjuk fiunkat érzései megfogalmazására- a felnőtt világban ez egy nagyon hasznos tulajdonság lesz, sőt, már gyerekként is profitálhat ebből. Ha ugyanis tudja, hogy mit érez, és képes azt megfogalmazni is, akkor könnyen ránevelhető arra, hogy az érzelmi szükségeiről való gondoskodást előremozdítsa: pl. úgy, hogy kéri, hogy hadd bújhasson oda hozzánk, mert vigasztalásra szorul. Így nem kell elvárnia, hogy olvassunk a gondolataiban, hanem aktívan tehet a szükségei betöltéséért.





Nagyon káros az, hogyha egy fiút arra nevelnek, hogy ő ne sírjon, nyomja ezt el magában, csak azért, mert ő fiú és a fiúk nem sírnak. Tanítsuk meg inkább azt, hogy jó dolog az érzelmeket kifejezni, de nem játszunk sem a magunk érzéseivel (nem színészkedünk), sem a másokéval.

Ügyeljünk arra, hogy ne legyünk túl szigorúak, mert attól elbátortalanodhat a fiunk. A kisfiúk, ha néhányszor már keményen letörték az önbizalmukat kritikával vagy lealázó szidalmazással, akkor hajlamosak stresszhelyzetekben esetlenül viselkedni- ez a tanult tehetetlenség, amikor egyszerűen leblokkolnak. Sohase parodizáljuk vagy űzzünk csúfot belőle akkor, amikor szerencsétlenül viselkedik vagy leblokkol! Tanítsuk meg, hogy egy-egy helyzetben mi a teendő! Tegyük világossá, hogy mit várunk el, mi tegyen, és ha aszerint cselekszik, akkor dicsérjük meg érte.





A fiúk nevelésében ne kapjon helyet a kritika, ami rombolja a gyermek személyiségét! (Természetesen a lányokéban sem.)

Ha gyenge a fiunk, vagyis érzelmileg labilis, akkor ne arra tanítsuk, hogy tegyen úgy, mintha erős lenne. Amellett, hogy ezzel a saját szükségeivel kapcsolatos félreismerést tanítunk a neki, még színlelésre is neveljük, ami hazugság. De ne is fogadjuk el véglegesen azt, hogy ő 'ilyen kis érzékeny': tudnunk kell, hogy felnőtt férfiként nem jó, ha 'anyámasszonykatonája' marad, muszáj szép lassan a magatehetetlenségéből kimozdítani, addig, ameddig még kicsi és könnyen formázható a jelleme. Ha bátortalan a fiunk, akkor az egyik legfontosabb teendőnk erőt és magabiztosságot nevelni belé. Ha túlérzékeny a fiunk, akkor azon munkálkodjunk, hogy megerősödjön!





2009. március 4., szerda

Szárnyak és gyökerek I.




“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)

Most elsősorban fiúk neveléséről fogok írni. (Ha lányaid vannak, akkor is olvass tovább, mert nem tudhatod, hogy mikor születik egy fiad is... :D)

Szárnyak és gyökerek. Mik is ezek? Azok az értékek, amiket ha gyermekünknek sikerül magáévá tenni, akkor képes lesz boldogulni az élet viharai ellenére is, sőt, ha kell, akár szárnyalni is. Nemtől függetlenül igaz ez, de egy lány talán még képes boldogulni az életben gyökerek és szárnyak nélkül- de egy fiú- a szerepénél fogva- aligha... (Ezzel nem akarok többet mondani, mint azt, hogy a szárnyaknak és a gyökereknek elemi jelentőségük van abban, hogy jellemes férfit neveljünk a fiunkból.) Először a gyökerekről lesz szó.

Gyökér az, amitől megalapozva érzi magát a a fiad, amitől érzi, hogy valahova tartozik. Olyan ez neki, mint a fa gyökere- ha meg is rendül körülötte minden, ez a tudás biztosan tartja őt az életben- elhajlik, de nem törik el, megcibálhatja a lombkoronáját az élet vihara, de ki nem fordíthatja önmagából...

A valahova tartozás egyben értékközvetítés is, tehát nem akárhova tartozik, hanem valahova: ő a mi családunk egyik tagja, egy keresztény család tagja. Ő egy egyedi és megismételhetetlen teremtés, Isten által előre beletett értékekkel, képességekkel. Ő értékes, fontos nekünk és értékes mások számára is. Ezek a gyökerek, amiket valami módon bele kell ültetnünk a gyermekbe. Ezt nem elég mondani, a vele való szeretetteljes bánásmóddal ki is kell fejezni. Nagyon fontos, amikor gyökerekről van szó, hogy a fiad a családban érezze jól magát, érezze a valahová tartozás érzését. A másik lényeges, hogy megértse és a magáévá tegye azt az igazságot, hogy habár ő egy család része, mégis teljesen egyedi: van, akire hasonlít, de senki sem ugyanolyan, mint ő.




A gyökérnek tehát, amit adnunk kell a gyermekünknek két fő ága van: a valahová tartozás és az egyediség ismerete, tudása.

Hogyan lehet elérni azt, hogy a fiad tudatosítsa ezt a kettőt?

A valahová tartozás érzését családi eseményekkel és szokásokkal lehet erősíteni.

Családi esemény többek között:

- a közös kirándulás,
- az együtt eltöltött ünnepek,
- az olyan gyülekezeti események, ahol a család, mint egész van üdvözölve,
- a családi társasjáték-partik,
- a közös otthoni kreatívkodás vagy ház körüli munkálkodás (akkor, hogy ha apa is jelen van beszélgetőpartnerként, de még jobb, ha tevékeny részt vevő is, főleg a ház körüli teendőkben- ez a kisfiúknak nagyon fontos, és ennek a jelentőségére időről időre fel kell hívni az apák figyelmét- szeretettel és szelíden persze...),
- a család közös részvétele egy rendezvényen, pl. az egyik családtag meccsén vagy szereplésén. A fiad férfiként alapvetően teljesítmény-orientált. Számít neki, hogy részt veszünk a számára nagy eseményeken! Számít, hogy tanúi vagyunk a sikerének vagy a kudarcának. Az apai jelenlét ezen a ponton is nagyon lényeges.

Az apa, mint tanú egy-egy ilyen rendezvényen valójában a férfivilágot képviseli- szeretetteljes és lágy formában bár, de így van. Ha nem a fiunk 'bizonyít' éppen, akkor is hasznos az apa részvétele, hogy a gyermek megtanulja: mások is ugyanolyan fontosak, mint ő. Az empátia egy a nők által igen nagyra értékelt férfitulajdonság, és a fiunkat kicsi korától kezdve empatikussá nevelhetjük. (Ami természetesen nem egyenlő az érzelgőssé neveléssel...)




Nem családi esemény viszont a közös tv-nézés, még akkor sem, ha családi filmet nézünk egymás mellett ülve a kanapén. Ez csak a közösség illúzióját adja. Azért sem, mert az ember nem őriz emlékképeket a közös tv-nézésekről, nem tud visszaemlékezni rá, mint szép emlékre, a gyerekek nem tudják megjeleníteni, elmondani vagy lerajzolni- akkor sem, ha jó filmet néztünk... Maga a film ugyan visszaidézhető, de mindenki maga éli azt meg, egyedül.

Családi eseménnyé lehet viszont tenni egy mozizást - ha elé és utána szervezünk még valamit (pl. közös evést), vagy ha csak beszélgetünk a filmről miután megnéztük, és mindenki elmondhatja a véleményét és az érzéseit (bár egy nagyobb család számára mindez olyan sokba kerül, hogy nem is nagyon éri meg az árát).

Családi szokás lehet szinte minden esemény, amire egy rendszert dolgoztunk ki, vagy amit egy meghatározott forgatókönyv szerint végez a család:

- vasárnap délutáni séta,
- esti lefektetés körüli teendők (ha nem veszekedéssel és engedetlenségben telnek, hanem pl. közös imádkozással, meséléssel, egyéb jófajta tevékenységekkel, amit a családtagok örömmel tesznek)
- ünnepek lefolyása,
- evés előtti imádság,
- napi családi áhítat.

Ha tisztában vagyunk a családi szokások jelentőségével, akkor bármikor képesek vagyunk kitalálni és bevezetni új szokásokat is a családunk életébe- olyat, ami hasznos, és a leginkább illeszkedik a családunkhoz.

A gyökereket nem elég megélni, hanem le is kell kommunikálni. Anyaként újra és újra meg kell erősíteni annak a jelentőségét, amit így hívunk: "a mi családunk". A világ teljesen mást kommunikál, sokszor a mi értékeinknek pont az ellenkezőjét, és ha mi nem beszélünk, akkor a világ hatásai beférkőzhetnek a gyermeki szívbe.




Beszélnünk kell arról, hogy:

- milyen jó családban élni,
- milyen jó, hogy vannak tesói,
- milyen jó, hogy keresztények vagyunk és van Istenünk,
- milyen jó, hogy van gyülekezet, ahova járhatunk,
- milyen jó, hogy pont ebbe a családba tette őt az Úr,
- milyen jó, hogy ő olyan, amilyen.

Az sem baj, ha nem mindig lát gondterheltnek bennünket a gyermek, hanem életvidámságunk, elégedettségünk és büszkeségünk fiunk anyjaként 'lerí' rólunk. Időnként tudatosan legyünk örömteliek anyaként, és ne mindig csak azt lássa a gyerek rajtunk, hogy ez az egész anyaságos téma egy nagy nyűg- a fiunk titkon figyel bennünket és leveszi a hozzáállásunkból, hogy jó vagy rossz dolog-e feleségnek, anyának, nőnek lenni, s mivel az anyaságunk az ő gondozásáról is szól, ezért őt is tehernek kommunikáljuk, amikor így teszünk. És ha úgy érzi, hogy nem jó nőnek lenni, akkor vagy lesajnál majd, vagy menekül majd a környezetünkből, amikor képes lesz erre.




Folyt. köv.:)

2009. március 2., hétfő

Dicsőítő dal más tollából

Egyik ismerősöm, Prairie Chick, akinek a blogját rendszeresen olvasom, 'illusztrált' egy dalszöveget. Annyira megtetszett, hogy elkértem tőle. Így az engedélyével, lefordítva itt közlöm. A dal, amihez a képeket gyűjtötte a Phillips, Craig and Dean nevű, eddig számomra ismeretlen dicsőítő csapat egyik számának refrénje. A dalból egy részlet a play ikonjára kattintva elindítható, az illusztáció alább nézhető-olvasható.



Pour My Love On You (Let My Words Be Few Album Version) - Phillips, Craig And Dean


Nem tudom, hogy mondjam el, hogy pontosan mit érzek

131626_2413

És nem tudok nekifogni, hogy elmondjam, mit jelent a szereteted

240611_8878

Elveszett vagyok szavak nélkül

186794_9123

Megmutathatom valahogy a szívem szenvedélyét?

746074_31004292

Kifejezhetem, hogy igazán hatalmasnak látlak téged?

574872_61201231

Legkedvesebb barátom

581226_66636431

Uram, ez a vágyam

598102_24521011

Hogy rád árasszam szívem szeretetét

award4coloradofarm

Mint olajat, lábaidra

i'm_loving_your_blog_award

Mint bort, hogy megigyad

759708_35574533

Mint vizet, a szívemből

38982_3891

Rád árasztom a szerelmemet

891765_67642317

Ha a dicséret parfűm

award1

Én rád pazarlom az enyémet

award3onething

Amíg minden cseppje el nem fogy

award2pshe

Rád árasztom a szerelmemet

award5

Lyrics by Phillips, Craig & Dean. Photos courtesy of stock.xchng


ui.: Prairie Chick eredeti blogbejegyzése itt található.