A háegyenegy ellenszere...

Nem rajongok a védő-oltásokért. És ahogy olvasok az egészségügy dolgairól, ez a meggyőződésem egyre csak erősödik (ennél jobban? hmm.). Mindenesetre ami nem kötelező oltás, arra biztosan nem tartunk igényt. Ide tartozik az az új életmentő csodaszer is, a H1N1 elleni, amivel "minden felelős ember beoltatja magát és a gyerekeit". Nem, nem. Az a felelős ember nem én vagyok. És vajon mi a bajom a védőoltásokkal úgy 'ánblokk'? Több okot is felsorakoztathatnék.

A legnyomósabb, hogy nincsen bizalmam az oltóanyagok gyártóihoz, és nem hiszek az egész "oltassuk be a babákat, akkor megmenekülünk a szörnyű vésztől" kampányszlogennek. Jól működő immunrendszert kaptunk, ami, ha békén hagyjuk és nem interferálunk vele, képes legyűrni a betegségek nagy részét. Szörnyű vész időnként így is, úgy is felüti a fejét még beoltott társadalmunkban is, azt pedig senki sem állíthatja bizonyosan, hogy oltás nélkül kipusztulna a magyar népesség legjava.

Úgy tudom, hogy más országokban alig oltatnak pici babákat és kisgyermekeket, csak nagyobbakat, szerintem ez is el kellene hogy gondolkodtasson minket. Az oltóanyag előállítása valakiket nagy bevételhez juttat, így tehát van alapja annak a feltevésnek, hogy anyagi érdekek is állhatnak az oltatás melletti kampányolás mögött.

A védőoltás valamitől véd, valaminek meg kiteszi az embert. Persze fontos, hogy melyik milyen arányban jellemző, de szerintem a védőoltásokkal kapcsolatban feltüntetett mellékhatásoknak általánosan túl kurta a listája. Szerintem üzleti érdekből elhallgatják a védőoltások bizonyos mellékhatásait. Köztudott dolog, hogy az oltatástól számított 2 héten túl jelentkező bármiféle szövődmény bejelentése után süket fülekre fog találni az ügy, még ha egyértelműen össze is lehet kapcsolni az oltással. Mert úgy gondolják, hogy ennyit megér a védelem, hogy a cél szentesíti az eszközt: a higanyt, meg a többi adalékanyagot el lehet hallgatni, a csecsemőkre és kisgyermekekre gyakorolt hatását meg figyelmen kívül lehet hagyni- úgyis csak elenyésző számú eset van. Ha pedig megnő a számuk, akkor majd megnehezítik az ügyek napvilágra kerülését a bürokrácia útvesztőivel... Ez engem valahogy Dr. Frankenstein torzszülöttjére emlékeztet. A cél nemes volt, és a lény minden testrészét a legszebb hullákból válogatta a doktor, de mégis valami borzalom született belőle, minden jó szándéka ellenére is.

A második legnyomósabb ok, hogy az oltóanyaghoz szükséges vírus kitenyésztésének körülményei számomra... nos... bizarr... ez a legjobb szó rá. Persze, ne üljek fel mindenfélének, amit hallok, de azért józan paraszti ésszel is elgondolkoztató, hogy embereken használt oltóanyaghoz szükséges emberi vírustörzseket vajon milyen közegben állítanak elő? Vagyis mi a 'táptalaja' a vírusnak: emberi szövet? Ha az, akkor kinek a szövete? Halott emberé? Vagy halott állaté? Bármelyik is a válasz, köszönöm, én nem szeretném ezt igénybe venni. Úgy segítünk élőkön, hogy közben tetemeket használunk fel. Szép. Persze tudom, hogy erről szól az orvostudomány, de azért a tanulás eszközeiként használni halottakat nálam más kategória, mint babáknak adott oltóanyag előállításához...

És egy ideje itt van ez a furcsán létrejött H1N1 vírus is. Sokat gondolkoztam rajta, és valamennyit olvastam is róla. Az a helyzet, hogy néha már magam sem tudom, hogy mitől tartsak jobban: egy világméretű járványtól, egy világméretű egészségügyi összeesküvéstől vagy azoktól a meggazdagodni vágyó emberektől, akik a hivatalokban a lapokat keverik! Nem szeretném, ha bárki meghalna vagy súlyosan megbetegedne a családunkban, mert elkap egy járványt- az tragikus lenne. Azt sem szeretném, ha bárki meghalna vagy maradandóan károsodna a családunkban, mert egy járvány elleni védőoltás mellékhatása hatni kezdett- azt hiszem, az még tragikusabb lenne.

EGYÁLTALÁN nem szeretnék elveszíteni egyetlen családtagot sem!! Pedig megy a riogatás, meg az ellenriogatás a H1N1-vakcina ügyében is. És az ember lánya néha csak kapkodja a fejét, hogy ki van kivel vagy mégsem. Nem tudom, hogy én vagyok-e az egyetlen, de néha igencsak frusztrál, hogy valamelyik tábor állandóan farkast kiabál. Akkor most ki a farkas vagy mi a farkas?? A betegség a szörnyeteg vagy a védőoltás? Mitől kell félnem? És egyáltalán, miért a félelem az eszköz, amit felhasználnak? Vajon az nem manipulálás, és a tények elferdítése, amikor egyirányú kampányolással a betegség minden lehetséges súlyos szövődményét felsorakoztatják, ugyanakkor az oltás mellékhatásai közül csak az enyhébbeket említik meg, mintegy mellékesen?

Más is észrevette, hogy minket magyarokat állandóan riogatnak? Ez vajon a mi hibánk vagy a riogatóké? Azt hiszem, hogy mi is hibásak vagyunk, mert immunisak lettünk mások szenvedésére, és gyakran már csak a sokkolásra vagyunk fogékonyak. Megmagyarázhatatlan vágyunk van hallani és látni a katasztrófát, a rossz híreket, a szenvedést: szeretünk erről beszélni és szörnyülködni. Természeti katasztrófák. Focimeccs, törött székek, törött lábak. Bankrablás. Etnikai indíttatású durvulások. Lövöldözős fröcsögős zombis véres háborús videójátékok. Ezekben persze nem mindenki leli kedvét, de nagyon sokan végignézik. És mi van a hétköznapibb dolgokkal? A horrorsztorikkal, amiket 'puszta jó szándéktól vezérelve' lelkesen továbbmesélünk szülésről, balesetről, veszélyekről? A bulvársajtó újságjai, amit hányan megvesznek valami újabb fejcsóválásra szomjazva. (Vajon a keresztények kivételek?) A balesetek helyszínei, ahol tolonganak a járókelők, mert mindenki látni akarja... nem is azt, hogy mi történt, hanem azt, hogy milyen állapotban vannak a résztvevők. Vajon képes lennél elfordítani a fejedet és oda sem pillantani a más szenvedésére, haláltusájára vagy akaratlanul is odatéved a szemed- talán magad sem érted, hogy miért? Miért vonz bennünket a kínszenvedés és a halál? Vajon miért van ez?

De vissza a H1N1 témájához. Miért kell riogatni az embereket? Talán nem vagyunk elég értelmesek ahhoz, hogy ha az illetékesek a száraz tényeket elénk tárják, akkor elgondolkozzunk, mérlegeljük, ha szükséges, megimádkozzuk, aztán intelligens felnőttek módjára felelős döntést hozzunk? Vagy éppen ettől tartanak? Hogy olyan döntést hoznánk az oltatással kapcsolatban, ami bár intelligens, de károsítja az ő anyagi érdekeiket? Annyira gyenge próbálkozásnak látom, hogy amikor már képtelenek az ember értelmére hatni, akkor rányomulnak arra, hogy bűntudatot keltsenek benne. Ez éppen olyan, mint amikor a kisgyerek, aki alulmaradt a vitában úgy zárja le, hogy "akkor is nekem van igazam!" És ettől majd igaza lesz? Inkább szánalmas az egész. De sajnos a H1N1 oltás-kampányban ez a fajta dolog működött, mert az emberek elkezdték magukat beoltatni...

Számomra egyáltalán nem hiteles, hogy az orvosokat, a szakembereket és a politikusokat a puszta jóindulat és a példás felelősségvállalás vezeti, amikor a társadalom többi rétegének példát statuálva magukat beoltatják, és jó szívvel ajánlják, hogy mi is oltassuk be magunkat az új vakcinával. Nem gondolom, hogy őszinte féltésből riogatnak várandós anyukákat koraszüléssel, meg anyai halálozással. Ugyanezen riogató szakorvosok jó része lelkiismeret-furdalás nélkül (az lehetséges?) heti szinten abortál pici babákat anyai kérésre, és a tb-finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokért is hálapénzt vár el. Nem hiszem, hogy ez önzetlenség lenne, meg az élet védelme. Inkább bukott egészségügy, és bukott orvostársadalom. A Biblia szerint minden rossznak a gyökere a pénz szerelme, és sajnos az emberek hamar elbuknak, ha erről a bűnről van szó... De nem minden orvos ilyen, és nem minden vezető. Meg kell tanulnunk imádkozni értük, mert bizonyos értelemben rajtuk múlik az életünk minősége.

A félelemkampány sajnos keresztényként is megfertőzi az embert, és nem csak az oltatás kapcsán. Pedig a keresztényeknek maga Isten mondja azt, hogy NE FÉLJ! Meg azt, hogy NE AGGÓDJ. Meg azt, hogy HÁLAADÁSSAL TÁRD FÖL KÉRÉSEIDET és akkor Isten békéje MEG FOGJA ŐRIZNI a szívedet és a gondolataidat. Én nem szeretnék félni. Legalábbis járványtól nem. Védőoltástól sem. Istent akarom félni. Vagyis Őt akarom tisztelni és Őt akarom dicsérni teljes szívemből. Nem szükséges fölvennünk a világ legújabb félelmeit, és azokon aggódni. Olyan Istenünk van, aki mindent a kezében tart. Vajon a H1N1 egy olyan betegség, amiről nincs tudomása az Úrnak? És vajon nem tud tőle megőrizni? De megtud. És ha nem teszi is, akkor sem ezzel kell elfoglalnom magam, mert az örökkévalóság szempontjából vajmi keveset számít...

Miért ragaszkodom annyira az életemhez, amikor odaadtam magam Istennek, így az övé vagyok, nem a magamé? Tulajdon urának áll vagy esik. Vajon mit mond az aggódásom a mennyei reménységemről és az elkötelezettségemről?

Istent érdekli az életünk minden része, és Ő szeretne több szellemi cselekedetet látni az életünkben, több szeretetet és kevesebb önmagunk körül forgást. Őkörülötte kéne forogjunk, és az Ő dicséretéről kellene szóljon az életünk mindenkor. Észrevetted már, hogy amikor elkezded szívedből dicsérni Jézust és imádni Istent, akkor a félelem elmegy melegebb éghajlatra- bármilyen formában kísértett is eddig? A Bibliában az áll, hogy Isten az Ő népének dicsérete között lakozik (azt hiszem így van leírva). Ha ez igaz, akkor érthető, hogy miért futamodik meg a Sátán, a Félelem Atyja, amikor a dicsőítésben gyakorlod magad. Ha ez igaz, akkor az is érthető, hogy miért mondják néhányan, hogy a betegségek legnagyobb része a fejekben dől el: hiszen ha hálás vagy, akkor kiegyensúlyozottá fogsz válni, ha pedig kiegyensúlyozott vagy, akkor kevesebb kór talál meg, mintha mentálisan lestrapált, érzelmileg frusztrált és alapjáraton stresszes lennél. Megvan hát az ELLENSZER. Íme az abszolút mellékhatás-mentes, tutira ható vakcina H1N1 ellen:

általános higiénia+megfelelő testmozgás+jó sok zöldség és gyümi bezsúfolása az étrendbe+kibékülés Istennel+emberi kapcsolatok rendezése+dicséret, hálaadás folyamatosan= elégedettség+vidámság+kiegyensúlyozottság=
védettség (ilyen egyszerű:D)

Amit most közzéteszek, az néhány hasznos olvasmány és orvosi blog ami a H1N1 vírussal és a védőoltással foglalkozik. Ne úgy olvasd, mint hatalmas riadalmat keltő írásokat. Isten szeret minket. Legyünk okosak a döntéseinkben, ne pánikoljunk, hanem szeressük Istent: keressük Őt, amíg megtalálható és járjunk az útján botlás nélkül- erre ügyeljünk. A többi pedig Isten dolga, amit kellő időben megtudunk majd. Gondolkodtál már a H1N1-ről az örökkévalóság távlatában? Van igazi reménységed? (Hát persze, hogy senki sem akar meghalni, de mindenkinél eljön egyszer az utolsó óra.)

A kötelező védőoltásokról

A higanytartalmú oltások veszélyességéről

Interjú egy volt oltóanyag-kutatóval

A H1N1-ről

Giuglio dokiblogja (kissé szabadszájú, de jó gondolatai vannak...)

Evolúció?! ... veszélyes vallás

Olvastam egy nemrég megjelent cikket, amelyből kiderül, hogy a Vatikán a földönkívüliek létezésének eshetőségét fontolgatja. Sajnos már egy ideje hallgatólagosan elfogadja az evolúciót is, mint az élet kezdetének lehetséges alternatíváját. Hát igen. Itt tartunk ma. S hogy mi ezzel a probléma? Nagyon is sok.

Először is, ha elfogadjuk, hogy a fajok egymásból keletkeztek, akkor azt mondjuk, hogy a Biblia tévedhető. Máskülönben hogyan magyarázhatnánk meg pl. ezt az igét: 2Mózes 20:9-11? (A nyugalomnap megszentelésének parancsa van ott megírva. Isten a hatnapos teremtésre hivatkozik, amelynek mintájára az izráelitáknak is meg kell tartani a nyugalom napját.) Ez talán azt jelenti, hogy a zsidóknak is évmilliókig kell 'pihenniük'? Hiszen néhányan végül is ezt állítják, akik szerint nem kell a hat napot szó szerint venni.

Ha elfogadjuk az evolúciót, akkor elfogadjuk, hogy majom az ősünk. Ha majom az ősünk, nem Ádám, akkor nincsen eredendő bűnünk. Nincsen megváltás sem, hiszen a semmiből lettünk. Tehát Isten sem létezik, legalábbis a Biblia Istene, a Teremtő és Mindenható Isten nem. Ha nem Isten teremtette a Földet, és mindent, akkor nem az Ő tulajdona a Föld. Vagyis nem tartozunk Neki számadással. És nem fog minket megítélni az idők végén. Ha egysejtűekből keletkeztünk, nem Isten által teremtettünk, akkor nincsen az életünknek értelme, nem is érdemes azt keresni. Így morál sincsen, csak ösztön. Szóval, ha az evolúcióban hiszel, ne várjál el morált másoktól, mert csak ösztönlények és csak 'véletlen egybeesés' vagyunk.

Egyáltalán nem mindegy, hogy mit hiszünk. Az evolúció egyfajta vallás, mert az ember egész világnézetét befolyásolja, hogy majom-utódnak, vagy Isten képmására teremtettnek tartja-e magát.

Vannak keresztények, akik ehhez képest egy kompromisszumos megoldást fogadnak el. Azt mondják, hogy Isten megteremtette a világot, meg az első kezdetleges sejteket. Aztán abból évmilliók alatt fejlődött ki az élet a jelenlegi formájában. Mi ezzel a nézettel a gond? Az, hogy feltételezi, hogy a halál által keletkezett az élet, így az ember is halál által jött létre. A Biblia viszont arról beszél, hogy a halált az ember hozta a világba a bűn következményeként. A két megközelítés szöges ellentétben áll, és nem lehet mindkettő igaz. Ha csupán egy kis sejtet teremtett az Úr, akkor a Biblia nem igaz.

Nem. Isten hatnapos teremtését, és ezzel együtt a kereszténységet nem lehetett, és soha nem is lehet összebékíteni az evolúcióval. Persze, most mondhatnánk, hogy hát ez van, tovább kell lépni, és a modern tudományt elfogadva a teremtést el kell vetni. Ezzel a nézőponttal az a gond, hogy az evolúció az, ami nem tudományos, hiszen nem bizonyítható tudományosan. Még soha senkinek nem sikerült megismételnie a fajfejlődést, és még soha senki nem volt tanúja, egy fajból egy másik, új és magasabb rendű faj létrejöttének. Soha. Darwin elmélete tehát téves. Nincsen semmilyen tudományos bizonyíték, ami alátámasztaná az evolúciót. Márpedig, ami tudományosan nem bizonyítható, az nem tudományos.

A hatnapos teremtés viszont tudományosan értelmezhető, és a tudósok egy része tudományos alapon el is fogadja. Múlt hétvégén a családdal megnéztünk erről egy nagyon közérthető, mégis érdemi információkkal teli 2órás tudományos előadást. A majdnem hétéves Dodát is sikerült odaszegeznie a monitorhoz, még a játékról is lemondott, annyira érdekelte (a kicsik játszottak ezalatt). Igaz ugyan, hogy volt, amit magyaráznunk kellett neki, de a későbbi beszélgetésekből kiderült, hogy igen sok mindent felfogott belőle. Szóval mindenképpen érdemes rászánni az időt, ha valakit érdekel a téma- magyarul van és le is tölthető. (Ezt néztük itt.)

Ha tehát azt mondjuk, hogy mi a tudománynak hiszünk, akkor a teremtést, mint lehetőséget nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ha elfogadjuk, hogy hat nap alatt teremtette Isten a világot, és mindent, ami benne van, akkor lehetséges, hogy el kell gondolkoznunk arról, hogy a Biblia többi része is szavahihető, a valóságot mutatja meg és igaz...

Hogyha viszont az evolúció és a hatnapos teremtés össze nem egyeztethető, akkor az egyház a Darwin nézetének elfogadásával azt mondja, hogy "hé, hívek, nem kell olyan véresen komolyan venni a Szentírást, ránk hallgassatok, ne a Bibliátokra..." Ha pedig az ember keletkezésével kapcsolatban nem hallgatunk arra, amit Isten a Bibliában, mint tévedhetetlen forrásban közölt, akkor talán másban is azoknak a vezetőknek adunk majd igazat. Úgy gondolhatjuk, hogy jobb, ha őket követjük és rájuk figyelünk inkább, még ha a szavaik felülírják is Isten igei igazságait... Ha nincsen olyan objektív mércénk, ami abszolút tekintély az életünkben, mint mondjuk Isten Igéje, akkor személyi kultuszba sodródhatunk, és könnyen megcsúszhat a lábunk az igazság keresésében.

A földönkívüliek kérdése is érdekes. Talán vannak, talán nincsenek. De egy biztos: ha léteznek is, akkor a megtévesztés részei. (Ha nem érted, hogy ez mit is jelent, akkor van egy jó film, az UFÓ-téma keresztény értelmezéséről- az igazság nem odaát van...)

Vajon mi mit hiszünk és mit tanítunk a gyerekeinknek az élet keletkezésének témájáról? Megerősítjük bennük, amit magunk is a suliban tanultunk, bármennyire is tudománytalan- hogy a majomtól származunk? Vagy merünk ezzel szembe menni és hirdetni nekik, hogy egy szerető Isten a maga képmására alkotta őket a teremtés 6. napján?

Olcsó kereszténység

Lusta blogger nem halmozza el képekkel a bejegyzéseit... Ma a drasztikus képmegvonás útjára léptem (egy bejegyzés erejéig). Nagy volt a dilemma, mert ha a képek kiválasztásával elhúzom az időt, még egy hét múlva sem lesz közzétéve ez a poszt. Pedig már hetek óta kész a fő része. Nem én írtam, hanem egy másik blogon olvastam, csak a fordítást és kicsi átalakítását követtem el én. Nagyon mellbe vágnak ezek a sorok, komoly gondolkozásra késztetnek bizonyos hozzáállásaimmal kapcsolatban. Most újraértékelek és 'feldolgozom' az olvasottakat. Keresztény testvéreim, talán jobban kellene csinálnunk annál, ahogyan ma tesszük! - Sokkal jobban...

*****

Elegendő csöndes és boldog életet élni? Gyermekeinket az Úr szeretetére nevelni, de sohasem engedni, hogy megosszák az Urat az elveszett világgal?

Elegendő gondoskodni a családunkról és gyülekezetbe járni vasárnap, és hátradőlve azt mondani „az élet szép”?

Elegendő sajnálni az éheseket és az apa nélkül valókat, és talán adni nekik néhány morzsát gazdagon terített asztalunkról? Elvégre elsősorban a saját családunkról kell gondot viselnünk.

Elegendő megóvni magunkat a való világtól, ahol emberek sebzettek, ahol emberek haldokolnak nem ismerve Krisztust, és mi hátradőlünk azt mondogatva, hogy talán majd egy nap, amikor nem lesz ennyi dolgom, segítek. Vajon ezt a példát állítja elénk a mi Urunk, hogy kövessük?

Élni az életünket, élvezni a kellemes dolgokat, nevelni a gyerekeinket, jó gyülekezetbe járni, jó barátokat szerezni, megöregedni és úgy meghalni, hogy azt mondhassák rólunk, hogy „ők jó életet éltek.”

Az utóbbi időben néhány az életemmel kapcsolatos meggyőződésemmel foglalkoztam, és azzal, hogy az Úr mit is vár el tőlem. Hogy mit vár, mit tanítsak a gyerekeimnek.

Hogy őszinte legyek, én nem akarok „jó életet” élni. „Kimerített, lehetőségeit kihasználó, sokakon segített” életet akarok élni. Azt akarom, hogy a gyerekeim ne féljenek megtenni azt, amit mások félnek megtenni.

Példa: örökbefogadás. Millió és millió gyerek van szerte a világon, akiknek anyukára és apukára van szükségük. És csak egy maroknyi ember hajlandó, mert túlságosan nagy a kockázat! Túl sok pénzbe kerül, túl hosszú utazásba, és ez a befektetés nem része a nyugdíjba vonulási céljainknak.

Hát nem szeretnénk életünket visszakapni miután felneveltük a gyerekeinket? Majd valaki más megteszi. Már van x számú gyerekem, Isten nem várja el tőlem, hogy örökbe fogadjak.

Hiszem, hogy a Szentírás egyértelmű az árvák befogadásával kapcsolatban, és úgy hiszem azt mondja, hogy mindegyikünknek ezt kell tenni.

Hiszem, mindegyikünknek gondoskodnunk kell a szegényekről. Hiszem, hogy mindegyikünknek meg kell változtatnia a kevésbé szerencsések életét.

Álomba lettünk ringatva és a világ élvezetei elnémítottak minket.

Elfelejtettük, hogy ez nem a kényelemről szól, hanem arról, hogyan dicsőítsük életünkkel az Urat úgy, hogy szeretjük azokat, akiket nem szeretnek, etetjük az Ő nyáját, és bevállaljuk azt is, ami lehetetlennek tűnik.

Annyi ideje az állami rendszerre támaszkodtunk, hogy már elfelejtettük, hogy a Megváltónk a hegymozgatás üzletében érdekelt, hogyha az a szándéka. Úgy hiszem, hogy nagyon sokan közülünk többé már nem hisznek ebben.

’Érezd jól magad’ megközelítéssel állunk az életünkhöz, ami unalomhoz vezet.

C.T Studd ezt írta: "Egyesek a gyülekezet, vagy a harang hangjának a közelében vágynak élni. Én azért akarok élni, hogy mentőüzletet működtessek a pokol udvarában.”

Az a kereszténység, ami nem kerül semmibe, ugyanennyit ér.

Oly sokáig vártunk és engedtük, hogy más végezze el a kemény feladatokat és mi dicsértük őket az Úrnak való odaszánásukért, míg hátradőlve paskolgattuk kövér hasunkat és megköszöntük az Úrnak, hogy nyugalmat és békességet adott. Ez nem az az élet, amit Krisztus példaként elénk élt.

Az övé egy olyan élt volt, és ma is olyan, amelyik állandóan kiöntetik másokért. Nem csak a te síró babáidért, de azokért a síró babákért is, akiknek senkijük sincsen. Azokért, akik nem hasonlítanak rád.

Kiönti magát a szegényekért. Nem csak egy adag ételt visz az egyik barátodnak, akinek kisbabája született.

Ő azt akarja, hogy te etesd a SZEGÉNYEKET. Azokat, akiknek nincsen ennivalójuk. Ő azt akarja, hogy ruházz fel embereket.

Ő azt akarja, hogy bepiszkoljuk a kezeinket.

Ő akarja és elvárja tőlünk, hogy az Ő királyságáért munkálkodjunk, ne a saját kis királyságunkért.

Mennyit adunk a szegényeknek?

Mennyi időt fordítunk olyan emberek felkutatására, akiknek a mi segítségünkre van szüksége?

Mennyi időt szánunk arra, hogy megnyissuk otthonainkat nem-hívők előtt?

A biztonságos baráti körünkön kívül igazából mit teszünk, hogy segíthessünk?

Azért adsz pénzt az egyházadban egy szervezetnek, hogy azt mondhasd, adtál, de fogalmad sincs arról, hogy valójában mit is kezdenek azzal a pénzzel, mivel túl elfoglaltak vagyunk, hogy utánajárjunk.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy…

Ő azt akarja, hogy elveszítsük az életünket azért, hogy segíthessen megtalálni.

Jóllakottak, kialudtak akarunk lenni és élvezni egy pazar dicsőítő szolgálatot, és aztán hátradőlni és arról beszélgetni, hogy milyen rossz is a világ.

Mikor fogja ezt valaki megváltoztatni? A megfelelő miniszterelnök, a megfelelő vezetők, stb.

Vagy mit szólnál a megfelelő Magyarországhoz? Semmivel sem vagyunk különbek, a hivatalban lévő 'keresztényeknél'. Őket könnyű elítélni, mivel mi itt vagyunk, és ránk senki sem mutogat, mert langymeleg életet élünk.

Toleranciának hívjuk.

Vajon az Úr minek nevezi??

Itt olvashatod a cikk eredetijét.

Lemondani...

Zoli Tesónál olvastam egy posztot, ami a lemondásról szól. Jézus azt mondta, hogy nem lehet a tanítványa, akinek fontosabb valami az életében, mint Ő. Ahhoz, hogy őt követhessem, le kell mondani a dolgaim birtoklásáról. Azokról a dolgokról, amiket a magaménak érzek, meg azokról is, amiket úgy tartok számon, hogy az én erőm, vagy okosságom szerezte meg nekem.

Lemondás. Egy éve nincs rendes autónk. Mindig úgy gondoltam a nagycsaládos életre, mint aminek természetes velejárója egy hétszemélyes járgány. De nem kapunk. Kölcsön-trabi van egy éve. És most, hogy talán lehetne, mert az előző ötszemélyeset, ami majd' egy évvel ezelőtt lerobbant, végre meg lehetne csináltatni, és eladni, most nem akar összejönni. Mintha nem engednék. Egyszerűen sarokba szorít az Úr. És azt várja, hogy mondjak le róla. "De Uram, ez nekünk MEGJÁR." "És ha azt mondom, nem kapod meg, vajon megtagadsz engem? Elhagysz, vagy fellázadsz ellenem?" Igen, ma délelőtt zúgolódtam. Azt mondtam az Úrnak, hogy ez nem fair. Hogy mindenkinek a környezetemben, akinek 4 gyereke van, van hozzá kocsija is. Nem négyszemélyes trabi. Hanem normális hétszemélyes. Pedig mások fele annyira sem mozgékonyak, mint mi. Mi szeretünk utazni. Nagyon. Szeretnénk szolgálni is az autónkkal Istennek: vinni-hozni másokat. Az autónkra mindig is úgy tekintettünk, mint olyan valamire, amivel az Úr rendelkezik. De most, hogy mi nem rendelkezünk vele, most mi van ilyenkor?

Egyszer hallottam egy idős sokgyerekes édesanyától, és azóta én is vallom, hogy ha az Úr ad báránykát, ad hozzá legelőt is. Igen, ez igaz. Éppen ma döbbentem rá, hogy habár autónk nincs, ruhára nagyon-nagyon keveset kell költenünk évek óta. Merthogy kapjuk. És nem szuperszakadtakat, hanem normális, jó ruhákat. Mindig akkor, amikor nagyon kellene már vásárolni. Leggyakrabban a gyerekeknek valókat, de olykor-olykor nekünk valók is vannak. Én ezt az Úr gondviselésének érzem. Persze, valakinek egyszer meg kellett venni azokat a holmikat. Viszont mi is áldunk másokat, azzal, amink van. Egy körforgás ez, olyasféle. De nem ezért teszem, hogy aztán várhassam, hogy mások visszaadják, nem ezért adunk a miénkből másoknak. Hanem mert szól az Úr, és akkor muszáj engedni. Van, hogy kapok valami nagyon szépet, vagy nagyon hasznosat. Már annak a dolognak a puszta birtoklásától is mosolyra húzódik a szám. Néha ilyenkor az Úr szól a szívemhez, hogy nem, ez most nem lesz az enyém, hanem valakit meg kell vele áldanom. Általában csak később tudom meg, hogy kit, de az Úr készít, hogy ne ragaszkodjak ahhoz a dologhoz túlságosan. Néha nehéz elengedni, de rosszabb megszomorítani Isten Szentlelkét az engedetlenséggel...

Azért a báránykás dologra visszatérve: erre az igazságra mindig is úgy tekintettem, hogy ebbe benne van az autó is. Hogy a legelő része az autó. Elvégre el kell jutni A-ból B-be valamivel. Nem tudom, hogy az Úr így gondolja-e. Ha most amerikai hívő lennék, egy megagyülibe járó, akkor lenne reménységem, hogy valaki egyszer csak megdobja nagycsaládunkat egy kisbusz slusszkulcsával, de ez itt elképzelhetetlen. Jó, azért volt már példa ilyesmire kis hazánkban is, de a magyar hívőknek csak nagyon kis része él így, hitből. Csak nagyon kevesek pénztárcáját birtokolja teljes egészében az Úr. És persze azok sincsenek túl sokan, akiknek megvannak az anyagi lehetőségeik egy ilyen áldás megvalósítására. A hívek nagyobb része tök sóher, bármilyen felekezetet nézzünk is. És nem azért, mert épp most nem adnak nekem, hanem mert alapvetően nehezen látják meg más emberek szükségeit a saját gyülekezetükön belül és azon kívül. Ha meg is látják, nem hiszik, hogy ezzel kapcsolatban bármit is vár tőlük Isten. Kevés ember mer hitben nagyot lépni, és kevés ember mer hitben sokat adni mások szükségének betöltésére. Mindazonáltal, úgy gondolom, hogy ha nekem millióim lennének, biztosan megkeresném az olyan nagycsaládokat mint mi, akiknek segíthetnék, de egyelőre nem tartunk még ott. Van viszont tizedünk, mint másoknak is, de néha még azt is nehéz odaadni. Akkor most a pénz a gond vagy a szív?

Jövő hónapban lesz egy éve, hogy igazi autó nélkül vagyunk. Vajon a jövő év hogyan fog telni? A báránykákhoz egyszer csak beköszönt majd a szuperjárgány, vagy marad a tartós, ám limitált használhatóságú lábbusz, meg a trabi? Tegnap gondolkoztam el azon, hogy nem is tudom, mit nyavajgok, amikor régen gyalog, meg kényelmetlen lovasszekéren jártak az emberek. Talán az Úr számára még nem elég nagy a családunk egy ekkora áldásra, mint a kocsi. Majd még hitből szülünk néhányat, utána kirendeli, hehe. Na, komolyra fordítva a szót, tényleg, a régieknek sokkal nehezebb volt, ami a közlekedést illeti. Talán túl sokat akarok. Hálaadás, az kell ide. Annyi mindenért lehetek hálás. Legfőképpen az aranyos gyerekeimért. Akik néha jól fölhúznak (de az én hibám, minek hagyom). Meg a férjemért. Meg az egészségünkért. Meg a meleg otthonunkért, ami igaz, hogy panel, de meleg és nincs vele gondunk. Meg az új játszótérért, ami tegnap lett kész a házunk előtt. Meg azért is, hogy most még nincs autónk, de van jó reménységünk. Meg, meg meg... Most már tudnám folytatni, azt hiszem csak elkezdeni nehéz. Csatlakozol a hálaadáshoz? Úgy érzem kezd új értelmet nyerni a Filippi 4 "mindenért hálákat adjatok" parancsa.