Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2018. április 21., szombat

Mi a keresztények dolga?



A minap egy nagyon érdekes ige került a szemem elé. A Korinthusi levélből való, annak a résznek a vége, amikor Pál apostol az úrvacsorával kapcsolatban ír. Így szól:

"Mert aki eszik és iszik méltatlanul,
kárhozatot észik és iszik magának,
hogy meg nem becsüli az Úrnak testét.
Ezért vagynak köztetek sok erőtelenek
és betegek, és elaluttanak sokan.
Mert ha mi magunk itélnők meg magunkat,
nem büntettetnénk, de mikor büntettetünk,
az Úrtól taníttatunk, hogy e világgal
el ne kárhoztassunk."
(1Korinthus 11:29-32)


"Ha mi magunk itélnők meg magunkat..."

Én úgy értettem meg, hogy itt azt mondja Pál, hogy a hívő embernek a feladata a megszentelődés. Nyilvánvalóan az egész folyamatot a Szentlélek vezényli le, és magunktól, Isten irgalma nélkül semmit sem tehetünk, de az emberi hozzáállás is tevékeny szerepet vállal. És, hogy mi ez a hozzáállás? Akarni megtisztulni és tisztának maradni. A bűntől való folyamatos távolmaradással (vagyis amiről tudom, hogy Isten szerint nem helyes, azt nem teszem). Felismert bűneim rendezésével, jóvátevésével (azaz amiről utólag ismerem fel, hogy helytelenül cselekedtem, attól megtisztítom magam). Ez végül is a saját szívem, a saját szándékaim és a saját utaim folyamatos csekkolása: saját magam megítélése.

De ezt a hívő ember nem kényszeresen cselekszi. Nem önmarcangolóan kutatja magában, hogy még miért kárhoztathatná saját magát, hanem Isten Lelkének a vezérlete alatt él. Éli az életét a legjobb belátása (az Istentől elkért és megkapott bölcsesség) szerint, de meghallja, ha a Lélek másfelé szólítja vagy ha egy tettéért megfeddi. És ennek a vezetésnek megfelelően cselekszik, mert figyel az Urra és a szívében mindenkor készséges Neki engedni. És hogy ez hogy néz ki a gyakorlatban? Nem takargatom a bűneimet, hanem megvallom. Nem szépítgetem, nem kimagyarázom, nem tolom át a felelősséget másokra, hanem megalázom magam Isten előtt és néven nevezem a bűnt magamban. Ha kell nyilvánosan is beismerem, hogy nem volt helyes, amit vagy ahogy tettem. És ha kell, jóvá teszem és elhagyom a helytelen utakat, másfelé térek.


" ... nem büntettetnénk"

Amikor mi itéljük meg magunkat, akkor nincs szükség arra, hogy Isten fegyelmezzen minket. Akkor magam fegyelmezem magam azon támpontok alapján, amelyet a Szentlélek mutat időről időre. Megmutatja és én megteszem a szükséges lépést. Ő vezet, én meg engedelmesen megyek Utána. És miközben Utána megyek, Ő megszenteli az életemet.

Ezt jelenti követni. Feltételek és fenntartások nélkül, mindig azonnal engedni Neki, mert a szívemben el van döntve, hogy Neki akarok engedelmeskedni. Nem a magam tetszését keresem és nem is embereknek akarok tetszeni. De igazából, mivel új ember vagyok, mégis a magam tetszése lesz, hiszen az engedelmesség az, amit szívből akarok, még ha adott esetben fel is sóhajtok, hogy " jól van, Uram, legyen, bár én nem látom, te jobban tudod, hogy ez miért lesz így jó".


" Mert aki eszik és iszik méltatlanul, kárhozatot eszik és iszik magának, hogy meg nem becsüli az Úrnak testét."


Amikor tudom, hogy Isten mit akar az életemben épp most, mert érzem a szívemben, hogy mit akar mondani, de én mégis mást csinálok, akkor ott Isten akaratának a semmibe vétele történik. Amikor megmagyarázom Istennek, hogy miért volt jó és helyes az a bűn, amire a Szentlélek által épp ráirányítja a figyelmemet (hogy elhagyhassam), vagy amikor az Ő csodálatos ígéreteit kiforgatom, hogy a saját kivánságomat igeileg is alábástyázzam - akkor nem becsülöm az Úr testét. Aki nem becsüli az Úr testét, az pedig még a világ szerint cselekszik. És a világgal egy kárhoztatás alatt van. Pedig ő nem világ.

Hogyan lehetséges ez? Hogyan eshet egy hívő ember ugyanabba a kárhoztatásba, mint a világ? Úgy, ha folyamatosan ignorálja a Szentlelket, Aki őt vezetni akarja, a bűneiről meggyőzni és irányba állítani. Aki megtorpan a megszentelődésben, az a maga életében az Isten munkája ellen dolgozik. Ezt nem lehet Istennél kimagyarázni. Mivel viszont ez egy rendkívül veszélyes hely, Istennek innen ki kell minket mozdítani. Ekkor jön a fegyelmezés (büntetés).


" Ezért vagynak köztetek sok erőtelenek és betegek, és elaluttanak sokan."

Tagadhatatlan, hogy időnként az Úr fegyelmezése miatt veszítjük el az egészségünket. Nem mindig, mert nem minden betegség fegyelmezés. Van, aminél más az ok-okozat, például van, amikor mások bűnei állnak a háttérben. Autóbaleset, hibás orvosi diagnózis, szülői vagy tanári visszaélés, elhanyagolás, erőszak: ezek mind az elszenvedők befolyásán kívül álló dolgok, amelyek olykor megtörténnek. Ez ellen tehetetlenek vagyunk: nem tudjuk elkerülni, megtörténhet velünk, mert a világunk ilyen (nem tökéletes).

Van, olyan is viszont, amikor a saját gondatlanságunk, Isten útmutatását figyelmen kívül hagyó életvezetésünk egy-egy betegség oka. A túlzott stressz, a letehető lelki terhek folyamatos cipelése, a haragtartás, a keserűség gyökereinek felnövekedése okozhat betegséget, akár halált is. Mert Isten megengedi, hogy hassanak ránk ennek a világnak a törvényszerűségei. Ő megengedi, hogy meghaljunk, ha úgy élünk, hogy a testünk attól kikészül. Ettől Ő még nem kevésbé szerető Isten.

Nagyon szeret minket, mi vagyunk az Ő kincsei, de Ő nem a szolgánk. Mi vagyunk az Ő szolgái (és Fiai), és ha nem törődünk az életvitelünk és a tartósan rossz érzéseink egészségkárosító hatásával, akkor az életünk olyan földi nyomorúságokkal telhet meg, amelyeket amúgy el tudnánk kerülni. Mint a megfázás, amelyet azért kapunk, mert nem öltöztünk fel rendesen. Ennek nincs sok köze a hívőséghez. Nem csak a világ fiaira hatnak ezek a dolgok, hanem a keresztényekre is.

Pál azonban nem az emberi odafigyelés hiányából, vagy a túl sok stressz betegítő hatásából fakadó testi állapotokról beszél. Hanem lelki-szellemi eredetű testi bajokról. Arról, amikor hívő emberként krónikusan ignoráljuk a Szentlelket és nem becsüljük az Úr testét. Amikor nem cselekszünk aszerint, amit nekünk megmutat, mert nem elég fontos nekünk az Ő akaratának való engedelmesség. Ez a lelki hozzáállás oka lehet Isten fegyelmezésének, amit az Ige szerint Ő testi erőtlenséggel vagy betegséggel sújtással valósít meg. És halállal, ha minden kötél szakad.

Mindez nagyon keményen hangzik, de ez is Isten szeretetéről és irgalmáról szól. Ő látja, amikor a gyermeke egyre jobban eltávolodik az igazságtól és vissza akarja őt szeretni: azért fegyelmezi, hogy a gyermeke észbe kapjon és visszaszaladjon a karjaiba. Ha a gyermek nem szalad vissza, akkor még távolabb kerül az igazságtól, ami miatt egy ponton teljesen elveszíti a szellemi ítélőképességét, lelki értelemben vakká és süketté válik. Innen már nem sok kell, hogy a megváltást is megtagadja és az üdvösségét elveszítse - és Isten ekkor lép közbe és veszi el az életét. Azért hal meg az ilyen eltévelyedett hívő, hogy ha már minden lelki gazdagságot el is veszített, legalább a lelkét ne veszítse el. Eddig megy Isten kegyelme őérte: engedi elveszni a testét, hogy megőrizhesse a lelkét.


" Mert ha mi magunk itélnők meg magunkat, nem büntettetnénk, de mikor büntettetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy e világgal el ne kárhoztassunk."

Mi ebből a hazavihető gondolat? Nekem mindenképpen az, hogy Isten nagyon szeret. És, Ő azt akarja, hogy megszentelődjek. Újjászületéskor megadott nekem minden szükségeset, ami ahhoz kell, hogy magamat megítélve elforduljak a bűnös utaktól és megtisztítsam és tisztán tartsam a szívemet Őelőtte. Nem kell odáig elmennem, hogy Istennek fegyelmeznie kelljen engem. Amikor fegyelmez, akkor tanít, hogy el ne kárhozzak, de nem kell megvárnom, hogy Istennek idáig el kelljen mennie értem. A fegyelmezés mindig eléggé fáj, de mindig meg lehet előzni, ha én magam megítélem magamat. Ha megítélem magamban, mi az Úr akarata és ha engedelmességben tartom a szívemet, még ha nem is esik neki mindig jól, akkor nem kell fegyelmezés alá esnem.